nem-ertem « WordPress.com Tag Feed

Valami izé kéne

zöldprücsök — Wed, 30 Jul 2008 09:53:15 +0000

Összefüggéstelen vagyok és bizonytalan. Kedvetlen és kiismerhetetlen. Valami kellene, ami kirángat ebből az egészből. Talán ha mosolygok és megjátszom, hogy minden rendben, akkor egy csapásra így is lesz :) Kár, hogy ebben nem hiszek. Sok embernek bejön, valahogy nálam csak egy kis időre tette meg a hatását eddig.

Magányos emberek. Rengeteg. Görcsösen kapaszkodnak valamibe, amiről azt hiszik, jó nekik. Görcsösen akarják, hogy valaki rájuk figyeljen. Mostanában sokat vagyok kinn a játszótéren. Látszik :D Az én kis antiszociális lelkemnek nem tesz ez jót :) De most komolyan, hogy emberek mi mindenre képesek azért, hogy kicsikarjanak egy kis figyelmet. Döbb.

Hallgatás

zöldprücsök — Tue, 15 Jul 2008 15:26:13 +0000

Megszoktam valamit. Lehet az egy illat, egy viselkedés, egy élet, egy szerelem. Mindegy miről beszélek. Megszoktam, vagy elfogadtam, mert el kellett fogadnom. Mert nem akartam veszíteni. Ahogy múlt az idő meggyőztem magam arról, hogy jó ez így, tetszik nekem. Aztán eljutottam arra a pontra, hogy nem akartam változtatni. Most sem akarom a változást. Pedig most lenne rá szükség. Mert most értél meg rá, most értetted meg, és most érzed ugyanazt.
De már nem tudok úgy gondolkodni, mint akkor, amikor minden erőmmel a változtatáson dolgoztam. Az örökös harcban elfelejtettem, hogy miért is küzdöttem. Az örökös vesztett csaták átlényegítik az akaratot, mert el kell fogadtatnod magaddal, hogy veszítesz. Elhittem, hogy az a jó, ahogyan akartad. Feladtam, nem kell szépíteni. Most pedig itt állok, és nem értem, mire jó a változás. Gyanakvó lettem, miért akarod. Arra gondolok, miért ne maradhatna minden olyan, mint régen. Már nem akarom azt, amiért annyit harcoltam. Persze, emlékszem a csatákra, érzem még a könnyeket az arcomon, de azt az érzést, azt az akaratot kiöltem magamból. Megértettem egy másik embert, mert érteni akartam. Megértettelek Téged. Most már azt akarom, hogy maradjon olyan, amilyennek elfogadtam. Miért kell most többet, vagy mást akarni, újra megérteni? Kialakult egy kényes egyensúly. Sok áldozatot kívánt nem csak az én részemről. Már nem lehetek olyan, mint régen, és nem akarhatom ugyanazt. Gyáva vagyok? Lehet. Nem akarom elveszíteni azt, amit ezzel nyerhetnék. És azt sem tudom, hogy egyáltalán képes lennék-e arra, amit akkor akartam. Harcolj most Te egy kicsit, nem játszom meg magam, nekem jó így.

Itthon

zöldprücsök — Tue, 15 Jul 2008 07:51:02 +0000

Egy nap extra szabi. Teljesen egyedül. Néha jól esik ennyire egyedül lenni. Őszies idő, most kellemes ez is. Olyan összekuporodósfilmnézős. Csak még nem tudom, melyik filmet nézzem meg . Túl sok van, amit újra szeretnék nézni. Persze olvasni sem rossz ilyenkor, kellemes zene mellett.

Mostanában rengeteg vihar jár erre, és én imádom a viharokat. Igaz, tegnap az utcán kapott el egy, és megfordult a fejemben, hogy sokkal jobb lenne bentről nézni. Persze vízben tocsogva gondol az ember hülyeségeket. Dörgött és villámlott körülöttem:) Mindenki rohant, mint az őrült, nekem meg az járt a fejemben, hogy ha nem fáznék ennyire, legszívesebben kinn maradnék. Így sem siettem, és olyan gyönyörű villámokat láttam, amilyeneket még soha. :)

Jut eszembe... miért nem mosolyognak az emberek? Miért nem tisztelik annyira sem a másikat, hogy viszonozzák?

A gesztenyebarna egy nagyon szép szín :)

Antiszociális vagyok :)

zöldprücsök — Wed, 21 Nov 2007 17:34:01 +0000

Ez tudatosult most bennem. :) Már régen sejtettem, de most már biztosan tudom. Nem szokott érdekelni ha megbántok valakit csak azzal, hogy kimondom amit gondolok. (sok más mellett ez az egyik tünet) Rájöttem ma, hogy ez bántja az embereket, de mégis valahogy vonzza :) Megint azzal küzdök, hogy embereket meggyőzzek arról, hogy semmi bajom velük. Egyszerűen csak ilyen vagyok. Azonnal és gondolkodás nélkül mondom, ami az eszembe jut. De nem értem akkor sem. Ezek az emberek mégis szeretnek. Azt szeretik amilyen vagyok, vagy csak azt, amit hinni szeretnének rólam? Vagy csak ez a viselkedés vonzó bizonyos embereknek? Nem tudom. Az egyetlen ember vagyok a munkahelyemen, akit a legkevésbé sem érdekel azok problémája, akiket nem szeretek (néha azoké sem, akiket szeretek). Mégis mindenki úgy érzi, hogy velem kell megosztania félelmeit, gondjait, problémáit. Nem értem :) Ami engem illet, épp az ellenkezőjét tenném, ha egy ilyen lénnyel hozna össze a sors :D

Öregedés

zöldprücsök — Mon, 19 Nov 2007 19:20:42 +0000

Miért van az, hogy emberek képtelenek elfogadni az öregedést? Minden ránc ami az arcunkon megjelenik mi vagyunk. Az életünk, a gondolataink, a nevetésünk, a sírásunk. Miért nem lehet emelt fővel viselni? Miért kell mindenáron másnak látszani, mást mutatni? Azt mondják, az ember 40 éves kora után tehet arról, hogy milyen az arca. Igen. Így látom, és ebben még nem csalódtam. Persze nehezebb vigyázni rá, az életükre, a gondolataikra. Könnyebb agyonszabdaltatni, mint a tükor elé állni és azt mondani: ilyen vagyok. Megöregedtem, ráncos az arcom, de minden egyes ráncról tudom, hogy miért van ott. Sajnálom ezeket az embereket. Szörnyek lettek, és még csak azt sem mondhatják a tükör előtt állva, hogy ez vagyok én.

http://www.borsonline.hu/gallery.php?op&kid=252&id=2808&page=1